Akucs Peti

Akucs Peti

„A király így válaszol majd nekik: Bizony mondom nektek, amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,40)

„Egy kedves ismerősöm mesélt nekem az alapítványról, ez nagyon megtetszett, jelentkeztem, és onnantól fogva alapítványi tag voltam én is” – mondhatnám, de sajnos az én történetem nem pont így kezdődött.

2018 környékén kezdtem el érezni egyfajta elhivatottságot arra, hogy valamilyen önkéntes dolgot kezdjek el csinálni. (Azzal sincs baj, ha valaki csak a pénzért akar dolgozni, ez esetben már majdnem eléri egy italos automata szintjét. Én azonban még ennél a magasztos célnál is többet szerettem volna elérni.) Mindenképpen beteg gyerekekkel szerettem volna valamilyen módon foglalkozni, mert legtöbbet ezen a területen lehet segédkezni. Rövid keresgélés után rátaláltam erre az alapítványra, jelentkeztem, és onnantól fogva alapítványi tag voltam én is. Segítség gyanánt eredetileg a weboldaluk bővítésére gondoltam, de ők bátorítottak, hogy próbáljam ki a foglalkozásokat. Eleinte elég bizonytalan voltam, de a sok pozitív visszajelzés megerősített abban, hogy fölösleges volt az aggodalom.

Az alapítvány működését most nem mesélem el, csak a saját tapasztalataimat. Fontos kihangsúlyozni, hogy bár mi szeretnénk segíteni a gyerekeken, azonban ez oda-vissza működik, mert a nevetés által mi is sokkal jobb kedvvel és sokkal stabilabb lelkiállapotban jövünk ki a kórházból egy-egy foglalkozás során, mint ahogyan bementünk.

Sajnos úgy néz ki, hogy az alapítvány ideiglenes főhadiszállása, ami helyet adott volna a létfontosságú tevékenységeknek (pl. játékok, eszközök tárolása, továbbképzések, interjúk megtartása), megszűnik. Ha nincsenek továbbképzések, interjúk, akkor nincs csapatbővülés, és nem érjük el az alapítvány legfőbb célját, miszerint minden hétköznap minden osztályon tudunk foglalkozást tartani.

Találtunk egy szép házat, ami minden szempontból megfelelne az új főhadiszállás berendezéséhez, ehhez az anyagi hátteret épp most próbáljuk összeszedni. Ebbe az adományozásba akárki beszállhat. Ha sikerül megvenni a házat, akkor a kisebb-nagyobb fizikai munkálatokat, illetve fuvarozásokat magamra vállalom.

TÁMOGATÁS:

NAGYKÖVETI CÉL: 50.000 Ft

Nagykövethez kötődő beérkezett adományok:

17.000 Ft

Kíváncsi vagy, hogy áll a teljes gyűjtés? Kattints ide:

OTTHONT A NEVETNIKÉKNEK!

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei 2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán. Ez idő alatt 5000 bent fekvő gyermeknek tartottunk 2000 foglalkozást 300 önkéntes részvételével. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program. Közben létrehoztuk az interaktív mesefalat a kardiológiai ambulancián, vidám, színes falfestményekkel díszítettük a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottunk a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt, mindezt közel 800 önkéntes segítségével. Ott segítettünk, ahol tudtunk.

Most viszont a Nevetnikék Alapítvány került bajba.

A Nyár utcai kórházrészleg bezárásával mi is elveszítjük az irodánkat, ahol az önkéntesek interjúztatása és képzése folyik, illetve ahol a mesefalfestésekhez és játékkészítésekhez szükséges eszközeinket tároljuk. Mivel minden gyermekosztály a József Attila úti részlegre zsúfolódik, nekünk már nem találnak egy akkora helyet sem, mint a korábbi, pedig már azt is rég kinőttük. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkánkat veletek együtt, az önkénteseknek és az eszközöknek is szükségük van egy helyre.

Ha nem hinnénk a csodákban, akkor mi se hinnék el, hogy ugyanekkor a József Attila úti gyermekkórházzal szemközti házat eladásra kínálták, a tulajdonos pedig azt mondta, ha meg tudjuk venni a házat, nekünk adja, mert nálunk lenne a legjobb kezekben, ezért azonnal levette a hirdetést.

27 millió forint a ház eladási ára, emellett hárommillióra kaptunk ajánlatot a földszint felújítására, további egymillióra az emelet felújítására, hogy használható legyen számunkra. Tehát ahhoz, hogy el tudjunk indulni, minimum 31 millió forintra lenne szükségünk.

A legkisebb adománynak is nagyon örülünk, mert most igazán minden számít!

ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA

2021.09.18.

Borsodi család


2021.09.10.

Dóri

Hajrá-hajrá, meglesz ez! 🙂

2021.09.09.

Gloria

Jó, hogy köztünk vagy