Algharati Amir

Algharati Amir

Bár az idő és a rám talált kihívások elsodortak Pécsről, a mai napig örömmel gondolok a Nevetnikék Alapítvány önkénteseként megélt élményekre, az apró, de inkább hatalmas csodákra.

Sajnos olyan öreg vagyok már, hogy csak újrarajzolni tudnám az önkéntességbe való megérkezésem történetét, ami rövid úton azzal járna, hogy még a kevés egyenes helyén is csálét találnánk. A felgyorsult idő és örökmozgó emlékek kusza rengetegének ellenére, arra mégis tisztán emlékszem, ahogy megállíthatatlanul, egyre csak felfelé török a nyár utcai központ felé vezető emelkedőn, és miközben megint gyorsabban izzadok, mint ami jól esik, arra gondolok, hogy milyen szerencsés is vagyok.

Szerencsésnek éreztem magam, mert egészségtől duzzadó fiatal felnőttként találtam magamban annyit és olyat, amit elég értékesnek gondoltam ahhoz, hogy elhiggyem, más is örömét lelné abban. Persze, féltem is. Féltem, mert arra gondoltam, hogy sosem voltam igazán ügyes vagy tehetséges, szóval előfordulhat, hogy nem leszek elég jó. A nem elég jónak lenni félelme pillanatok alatt átalakult, és már a fájdalom legfőbb forrása lettem. Sorra gyártottam a fantáziákat, amikben a gyerekek csengetnek, hogy jöjjön már valaki, aki kiviszi vagy lekapcsolja az önkéntest, de már a domb tetején voltam, bementem.

Emlékszem Glóriára, aki a kezdettől örült nekem és támogatott; az ismerős arcokra az egyetemről vagy éppen a kocsmából; az ismeretlen, de mosollyal kínáló önkéntesekre; a kimerült és kapacitásukat többszörösen meghaladó kórházi dolgozókra; a gyerekekre, akik fehér falak közé gyűrve, szüleiktől megfosztva várták az elmúlást és arra a sok színes krepp papírra, ami mindenhol ott volt. A legijesztőbb egyértelműen a papír volt. Arra gondoltam, hogy csak hajtogatni ne kelljen, mert azt már az oviban is nagyrészt elsunnyogtam. Ahogy tágult a Nevetnikék világa, úgy megértettem, sokféle társaság, sokféle nyelven keresztül kapcsolódik. Hála az önkéntesek csapatának, rövid úton belerázódtam, és már a színes ceruzáktól, papíroktól sem rémültem meg, még ha inkább a mesék és bábok világában tudtam feloldódni és önazonos maradni.

Biztosan több dokumentum is őrzi mozgolódásaink konkrét helyeit és számait (kérdezd Glóriát!), de a mosolyok, fájdalmat felülíró nevetések, a játék és a magunk mögött hagyott élmények, egytől egyig olyan emberi kapcsolatokat jelentettek, amik önmagukban is mind különlegesek és egy életre szólnak.

Őszintén hálás vagyok, mert megtanultam, hogy a bennem élő gyermek egy erőforrás, akire, ha vigyázok, ott lesz nekem és másoknak is. Már hároméves múlt a kislányom, aki eddig megúszta a kórház „magányát”, fehérségét, ijesztő latinságát és az összeset, amit rettegni lehet. Mégis szeretném hinni, hogy ha egyszer erre kényszerülne, és valamilyen oknál fogva mi nem lehetnénk ott neki, lesznek, akik bevisznek egy kis varázst, hogy megfeledkezzen a mozdulni képtelen mutatókról.

Sajnos a nyár utcai kórházrészleg bezárásával az egész szervezet működése került veszélybe. A fennmaradáshoz, gyarapodáshoz és a csodák folyamatos gyártásához szükség van egy helyre. Úgy érzem, ez a világ sokkal rosszabb hely lenne a Nevetnikék nélkül. Kérlek, ha teheted, járulj hozzá te is az új ingatlanhoz szükséges gyűjtéshez!

TÁMOGATÁS:

NAGYKÖVETI CÉL: 150.000 Ft

Nagykövethez kötődő beérkezett adományok:

34.000 Ft

Kíváncsi vagy, hogy áll a teljes gyűjtés? Kattints ide:

OTTHONT A NEVETNIKÉKNEK!

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei 2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán. Ez idő alatt 5000 bent fekvő gyermeknek tartottunk 2000 foglalkozást 300 önkéntes részvételével. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program. Közben létrehoztuk az interaktív mesefalat a kardiológiai ambulancián, vidám, színes falfestményekkel díszítettük a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottunk a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt, mindezt közel 800 önkéntes segítségével. Ott segítettünk, ahol tudtunk.

Most viszont a Nevetnikék Alapítvány került bajba.

A Nyár utcai kórházrészleg bezárásával mi is elveszítjük az irodánkat, ahol az önkéntesek interjúztatása és képzése folyik, illetve ahol a mesefalfestésekhez és játékkészítésekhez szükséges eszközeinket tároljuk. Mivel minden gyermekosztály a József Attila úti részlegre zsúfolódik, nekünk már nem találnak egy akkora helyet sem, mint a korábbi, pedig már azt is rég kinőttük. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkánkat veletek együtt, az önkénteseknek és az eszközöknek is szükségük van egy helyre.

Ha nem hinnénk a csodákban, akkor mi se hinnék el, hogy ugyanekkor a József Attila úti gyermekkórházzal szemközti házat eladásra kínálták, a tulajdonos pedig azt mondta, ha meg tudjuk venni a házat, nekünk adja, mert nálunk lenne a legjobb kezekben, ezért azonnal levette a hirdetést.

27 millió forint a ház eladási ára, emellett hárommillióra kaptunk ajánlatot a földszint felújítására, további egymillióra az emelet felújítására, hogy használható legyen számunkra. Tehát ahhoz, hogy el tudjunk indulni, minimum 31 millió forintra lenne szükségünk.

A legkisebb adománynak is nagyon örülünk, mert most igazán minden számít!

ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA

2021.09.18.

Noémi


2021.09.17.

Gergő


2021.09.07.

Dorka és Amir


2021.08.29.

icakereszt

Adni jó

2021.08.29.

Polett


2021.08.28.

Lilla


2021.08.27.

Júda