Csirke Viktória

Csirke Viktória

Leendő pszichológusként felsorolhatnék jó pár elméletet, miszerint mennyire jótékony az, amit a Nevetnikék Alaptvány tesz – ott vannak a Maslow-piramis társas szükségletei, vagy azok a kutatási eredmények, miszerint az emberi kontakt felgyorsítja a fizikai gyógyulást is – de ez most nem egy ismeretterjesztő cikk, ezért inkább leírom, hogy én hogy kapcsolódok hozzájuk, annak ellenére, hogy nem vagyok önkéntes.

Egy kis háttértörténettel kezdem: mikor tizenöt éves voltam, elkaptam egy csúnya tüdőgyulladást, aminek köszönhetően három kórházban voltam három héten át. Kicsit sírtam, amikor már a sokadig branültű tört el a kezemben, és amikor a nővéreknek jó néhányszor meg kellett szúrniuk, hogy kicseréljék, mert nem találták az ereimet. Végighallgattam a függöny mögül az intenzív osztályon, ahogy egy csapat orvos és ápoló órákon át küzdött a szomszédos ágyon fekvő gyerek életéért – olyan volt, akár a filmekben. Egyszer megkérdeztem valakit, hogy mégis mi ez a tabletta, amit beszedek minden reggel, és azt felelték, hogy kedélyjavító, amire felnevettem – a nővér megjegyezte, hogy akkor látott először mosolyogni.

Már elég idős voltam akkor, és csak rövid időt töltöttem a kórházak falai között, de a tapasztalatot egy életre leszűrtem: ez nem az a hely, ahol jól érzi magát az ember, legyen felnőtt vagy kisgyerek.

Amikor megismerkedtem a Nevetnikék Alapítvánnyal, már egyetemre jártam, és egy óra keretében a csoporttársaim és én különböző civil szervezetekkel működtünk együtt két féléven át. Én a Nevetnikéket választottam, és hétről hétre jobban beleláttam a működésükbe – hogyan épülnek fel belülről, mi a döntéshozási folyamatuk, hogyan toboroznak új tagokat, hogyan kommunikálnak kifelé, milyen állandó vagy projektszerű munkáik vannak. A 2008-as megalakulás óta eltelt már sok idő, és amikor Kőműves Glóriával, az alapítvány vezetőjével megismerkedtem, már elsőre láttam, hogy mennyire jól kiforrott és bevált működési rutinjuk van – ám, ami a leginkább megragadott a szervezetben, nem a módszertanuk volt, hanem az, hogy mennyire fontos és hiánypótló az, amit csinálnak nap mint nap, és hogy milyen nagy szeretettel végzik mindezt.

Néha, amikor a heti feladatot írtam a Nevetnikékről, vissza-visszaemlékeztem a saját élményemre, és belegondoltam, hogy ez az alapítvány hány és hány gyereknek segít, akiknek sokkal rosszabb, mint nekem volt: fiatalabbaknak, akik nem tudják még annyira felfogni, hogy mi is ez az ijesztő helyzet; krónikus betegeknek, akiknek a kórház nem csak egy rossz emlék, amire visszagondolhatnak majd, hanem az életük szerves része; gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják őket látogatni, így az önkéntesek azok, akikhez kötődni tudnak. Egy kis normalitás, egy kis játék, beszélgetés és nevetés valakivel, aki nem azért jön be hozzád, hogy ellenőrizze, mi baj van most veled – legyenek a nővérek és orvosok bármilyen kedvesek is. Ez nem egy jó-ha-van dolog, hanem egy alapvető emberi szükség ahhoz, hogy valaki megfelelően funkcionáljon – nem csak a mindennapokban, hanem a vegyszerszagú kórházi szobákban is, ahol az egyik nap végtelenül lassan olvad a másikba. Tehát nagyon remélem, hogy a Nevetnikék új otthonra talál, mert amit tesznek, az egyszerűen kell.

Amikor az alapítvánnyal megismerkedtem, online működésben voltak a vírushelyzet miatt, így én úgy kapcsolódtam be kicsit a tevékenységükbe, hogy csendeskönyvet varrtam. Ez egy kitömött anyagból vagy filcből készült egy-két oldalas kis könyvecske, amin feladatok vannak a nagyobb gyerekeknek, a legkisebbek pedig bámulhatják a mintákat vagy csámcsoghatnak rajta. Nem vagyok egy varrózseni sajnos, de sikerült egyet összehoznom, ám amikor láttam, hogy a többiek milyen szépségeket adtak le azon a héten, nem tudtam vele elégedett lenni. Ezért az én vállalásom, hogy varrok a Nevetnikéknek újabb csendeskönyveket – mindegyiket legalább kicsit szebben elkészítve, mint az előzőt. 🙂

TÁMOGATÁS:

NAGYKÖVETI CÉL: 100.000 Ft

Nagykövethez kötődő beérkezett adományok:

5.000 Ft

Kíváncsi vagy, hogy áll a teljes gyűjtés? Kattints ide:

OTTHONT A NEVETNIKÉKNEK!

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei 2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán. Ez idő alatt 5000 bent fekvő gyermeknek tartottunk 2000 foglalkozást 300 önkéntes részvételével. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program. Közben létrehoztuk az interaktív mesefalat a kardiológiai ambulancián, vidám, színes falfestményekkel díszítettük a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottunk a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt, mindezt közel 800 önkéntes segítségével. Ott segítettünk, ahol tudtunk.

Most viszont a Nevetnikék Alapítvány került bajba.

A Nyár utcai kórházrészleg bezárásával mi is elveszítjük az irodánkat, ahol az önkéntesek interjúztatása és képzése folyik, illetve ahol a mesefalfestésekhez és játékkészítésekhez szükséges eszközeinket tároljuk. Mivel minden gyermekosztály a József Attila úti részlegre zsúfolódik, nekünk már nem találnak egy akkora helyet sem, mint a korábbi, pedig már azt is rég kinőttük. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkánkat veletek együtt, az önkénteseknek és az eszközöknek is szükségük van egy helyre.

Ha nem hinnénk a csodákban, akkor mi se hinnék el, hogy ugyanekkor a József Attila úti gyermekkórházzal szemközti házat eladásra kínálták, a tulajdonos pedig azt mondta, ha meg tudjuk venni a házat, nekünk adja, mert nálunk lenne a legjobb kezekben, ezért azonnal levette a hirdetést.

27 millió forint a ház eladási ára, emellett hárommillióra kaptunk ajánlatot a földszint felújítására, további egymillióra az emelet felújítására, hogy használható legyen számunkra. Tehát ahhoz, hogy el tudjunk indulni, minimum 31 millió forintra lenne szükségünk.

A legkisebb adománynak is nagyon örülünk, mert most igazán minden számít!

ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA

2021.09.21.

Viki