Kőműves Glória

Glória a kitalálója és lelke a programnak, 2008-ban másodmagával kezdte el látogatni kézműves-zenés programjával a Pécsi Gyermekklinikát, majd nagyot álmodott, és létrehozta az önkéntes programot, hogy minden kisgyermekhez eljuthassanak. Jelenleg a program fejlesztésével foglalkozik, képzéseket tart, adományt gyűjt, és próbálja az önkénteseket bevezetni a pantomim világába. Ha nem a nevetnikékkel foglalkozik, akkor is gyerekekkel dolgozik, afrikai tűztáncot jár velük, sárkányölő mérget kotyvaszt, vagy zsonglőrködni tanítja őket, a lényeg, hogy érdekessé tegye számukra a tanulást. Szuperereje bevallása szerint abban való hitében rejlik, hogy minden problémát meg fognak oldani, és ha lenne egy kívánsága, akkor azt kívánná, minden ember olyan munkát végezzen, amit a legjobban szeret. A tökéletes nap számára egy erdőben ébredve kezdődne napfelkeltével és forró kakaóval, és ezt követően már mindegy is hogyan folytatódna.