Kovács Róbert

I first read about ‘Nevetnikek’ (i.e. ‘there should be laughter’) in connection with an accident. As I recall someone stole their funds they were to use for their work to care for sick children by making them laugh. Painting grey hospital walls with colorful figures, making toys, visiting them just to talk, teaching them to draw, math or to sing while they are laying in their hospitals beds. Giving comfort, making the bad a bit more bearable. You know, the good stuff.

I decided to help them and am doing it still a little bit every now and then.

Why them? I think because I can see who they are, I see how personal what they do is, I know their stakes in this. I see the people. It’s simple, human. They send me their stories, pictures, I know their names.

Since they are in trouble now, and you have the means to help. It’s now them who need attention, care, comfort so that they can continue their wonderful work. For others. Any little bit helps.

To make someone laugh. To make you laugh when you were a child. Please join me, lend a hand.

Thank you, have a beautiful day.

Kedves Látogató!

Köszönöm, hogy olvasod az oldalt, örülök, hogy itt vagy. Ez a pár sor neked szól.

Édesapám cipész volt. Egyedül nevelt. Gyakran segített a környékbelieknek cipőjavítással, sok ideje ráment a hosszú, nehéz gyári munka után, amit a helyi gyógyszergyárban végzett, hogy legyen miből élnünk. Veszélyes, mérgező anyagokkal dolgozott, elvitte a rák, mikor tizenhárom voltam. A munkája miatt lett beteg? Nem tudom.

Amit tudok, hogy gyerekként, még mikor élt is, gyakran gondoltam, hogy valami nincs rendben, hogy miért nem élünk együtt, egy család, mint a barátaim, iskolatársaim. Képzelheted.

Visszahúzódó gyerek voltam, de emlékszem, milyen érzés, mikor egy tanár, barát, egy jó lélek kedvességgel, figyelemmel, gondoskodva fordult felém. Egy gyermeknek ez a világot jelenti, még ha egészséges is.

A Nevetnikékről egy incidens kapcsán hallottam először. Valaki meglovasította a kis pénzüket, amit a beteg gyerekek felvidítására használtak volna. Szürke kórházi falakra színes ábrákat varázsolni, játékokat készíteni, vagy csak bemenni hozzájuk látogatni, beszélgetni, tanítani őket rajzolni, számolni, énekelni velük, a kórházi ágyhoz, ahol betegen fekszenek. Gondoskodni róluk, hogy a bajt kicsit könnyebb legyen viselni. Tudod, a jó dolgok.

Úgy gondoltam, segítek, és azóta is teszem egy kicsit itt-ott.

Miért ők? Azt hiszem, mert jól látható, kiknek segítek, mert személyes, amit csinálnak, és tudom, miért teszik. Látom az embereket, az egyszerűt, emberit. Elküldik a kis történeteiket, képeiket. Tudom, mi a nevük.

Mivel most ők vannak bajban, és te segíthetsz. Nekik kell most egy kis figyelem, törődés, biztonság, hogy folytathassák a nagyszerű dolgokat, amiket csinálnak. Másokért teszik. A kevés is segít.

Hogy legyen nevetés. Hogy nevessen a kisgyerek, aki voltál. Csatlakozz te is, tegyük könnyebbé.

Köszönet neked, legyen csodaszép napod!