A Nevetnikék kórházlátogató önkéntesei igazi szuperhősei a kórházban fekvő gyerekeknek, és immár két éve én is közéjük tartozom. Ez az időszak alaposan megváltoztatta az értékrendemet, hiszen itt nemcsak a beteg gyerekeknek tudok segíteni, de barátokra is találtam a Nevetnikék közösségében, ami a mai világban igazi kincs. A kórházban fekvő gyerekek számára ez az egyik legbizonytalanabb és ismeretlenekkel teli időszak, amikor az önkéntesek el tudják feledtetni velük a fájdalmaikat, rengeteg mosolyt és jókedvet varázsolva a kórtermekbe. Én is imádok a támaszuk lenni ezekben a nehéz időkben. A kicsikkel rengeteget tudunk bolondozni, egymást ugratni, szinte azonnal megfeledkeznek a körülményekről, és az önfeledt szórakozás veszi át a főszerepet. A nagyobbak gyakran egy olyan emberre vágynak, akivel megoszthatják a gondolataikat, és beszélgethetnek valakivel, akiben megbízhatnak. Igyekszem nekik nemcsak a programtartójuk, hanem valahol a

barátjuk is lenni. Az én szupererőm a zenében rejlik: néhány dallam és máris mosolyra fakadnak, elfelejtik, hol is vannak éppen. Amikor a foglalkozás végén megkérdezik: „Ugye jöttök holnap is?”, akkor érzem igazán, hogy a mi „szuperképességünk” az, hogy reményt és örömöt adhatunk nekik, még ha csak egy kis időre is. Ezekért a pillanatokért minden perc megéri.