Tóth Kíra

Fokozatosan egyre fontosabb lett az életemben, így a beszélgetésimben is gyakran előkerült a Nevetnikék. Mikor ismerőseim megkérdezik, hogy mit csinálunk az alapítványban, röviden azt mondanám, hogy zenélünk, játszunk és jól érezzük magunkat – ez így kicsit öncélúan hangozhat, és hamar észleltem, hogy valójában az (is). Minden foglalkozástól elégedettebbnek, derűsebbnek és felszabadultabbnak éreztem magam. Olyan kihívásokkal találkoztam, amikre utólag rájöttem, nagy szükségem volt – így sok korlátom megszűnt, fejlődtem többek között bábozásban, mesemondásban, és kézműveskedésben. Illetve növekvő hálát érzek a „hozott anyagért” családomnak, tanáraimnak, zenetanáraimnak.

Személyes kedvenceim közé tartozik az altatódalok éneklése gitáron, ukulelén kísérve: elégedettséggel tölt el a nyöszörgő, síró, sokszor látogató nélküli kisbabák nyugtalanságát megszüntetni, a fehér-, csipogó-, és beszűrődő folyosóhangok között békét teremteni.

Nekik természetesen jön, én legtöbbször ámulok a gyerekek fantáziáján, mikor közösen találunk ki mesét.

Előtte nem gondolkoztam azon, hogy szülőként mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerül az ember, ha a gyereke kórházba kerül. Nagyon hálás szülőkkel, nagyszülőkkel találkoztam, akik aggódás és tehetetlenség mellett próbálják szórakoztatni a kis szerettüket. Nekik ilyenkor jut egy kis pihenés, tudnak hazatelefonálni, de gyakran előfordul, hogy ők is beszállnak a játékba.

Az előbb építőkocka, már hercegnőkastély; Csótánypóker, osztályok közötti Jenga-rekordok, az UNO mindig bejön; egyik teremben cirmos cica, másikban Tankcsapda; „vigyünk, ollót, ragasztót, színes papírt és ceruzát”; „te tudsz nyuszit rajzolni? - nincs sablon”; „a zsebembe még befér a kártya, de a bábokat tudnád hozni?”

Karantén alatt a táv-foglalkozások nehézségeit valahogy leküzdve/figyelmen kívül hagyva online is zenéltünk, beszélgettünk; mikor nem lehetett a kórházba bemenni, az ablak alatt szerenádoztunk a szülinaposnak.

A nyári tábor az alapítvány újításai közé tartozik, ahol sógyurmáztunk, sokat zenéltünk, számháborúztunk a Tettyén, és fejtörő városi kalandtúrán, interaktív bűvészelőadáson is részt vettünk. Mindeközben a gyerekek megleptek szellemes hozzászólásokkal, bölcs kérdésekkel, meseparódiákkal, kedves üzenetekkel.

Szeretném, szeretnénk tovább csinálni, csak hirtelen megváltoztak a körülmények. A működéshez kell egy új hely – már kiszemeltük. Házvételhez a vidámságunk sajnos nem elég, az anyagi segítséggel sok kórházba került kis- és nagy gyerek jókedvét támogatod.

Vállalás: segítek a felújítás alatt keletkezett romokat feltakarítani.