A Jobcapital számára kiemelt értéket képvisel és nagy elhivatottságra vall a Nevetnikék Alapítvány munkássága.

Tóth Zsófia

Jobcapital

Először valamivel több, mint két évvel ezelőtt találkoztam a Nevetnikékkel a Jobcapital

régi irodájában szervezett játékkészítő workshopon. Idén már az Alapítványnál szervezett játék készítés alkalmával ismerhettem meg jobban az önkénteseket. Első találkozásunk óta

már figyelemmel kísértem és csodáltam a tevékenységüket és igyekeztem a saját eszközeimmel támogatni őket.

Játékkészítés során az önkéntesek meséltek arról, hogy többen kórházi látogatásokat is tesznek, mely során a gyermek fekvőbeteg osztályok kis betegeinek nyújtanak társaságot és igyekeznek felvidítani őket. Az önkéntesek munkája felemelő, de egyben lelkileg nagyon megterhelő is lehet. Tudom, hogy ez nem az én utam, így az én célom, hogy ez az egy hónap alatt minél több emberhez eljuttassam az Alapítvány jó hírét, ezzel támogatókat és akár

önkénteseket is szerezve nekik.

Mit csinál az alapítvány?

Az alapítvány elkötelezett abban, hogy mosolyt csaljon a kórházban lévő gyermekek arcára. A kórházak falainak kifestésével, a beteg gyerekeknek készített egyedi játékok elkészítésével és az osztályokon fekvő gyerkőcök meglátogatásával már évek óta sikerül is számukra a sok-sok gyermek felépülésének mielőbbi és leginkább nevetésekkel teli támogatása. Ez a küldetés a Jobcapital számára példaértékű és családbarát munkahelyként csak köszönettel tartozunk az alapítvány munkatársainak, önkénteseinek és más támogatóinak is.

Hogy támogathatod az alapítványt?

Egyszeri adományozóként

lehetőséged van egy összeggel támogatni.

NAGYKÖVETI CÉL:

100.000 Ft

Eddig 140.500 Ft gyűlt össze a nagyköveti célból

ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA

Dátum

2023 10. 09

2023 10. 09

2023 10. 14

2023 10. 14

2023 10. 15

2023 10. 15

2023 10. 26

2023 10. 27

2023 10.31

2023 11.06

2023 11.06

Név

Anonim

Anonim

Anonim

<3

Terminátor 1994

😉

Anonim

Anonim

Anonim

Anonim

Anonim

Összeg

1.000 Ft

1.000 Ft

10.000 Ft

10.000 Ft

2.500 Ft

2.500 Ft

1.000 Ft

2.500 Ft

40.000 Ft

45.000 Ft

25.000 Ft

Üzenet

EGYSZERI ADOMÁNYOD ÖSSZEGE

A SIMPLE PAY beállítások után a bank levonja az összeget.

Egy hűtőmágnes elkészítése egy beteg gyerkőccel.

Egy elszakadt ukulele újrahúrozása.

Egy új önkéntes jelentkező interjúja.

Egy önkéntes egyéni szupervíziója.

5 db csendes könyvet osztunk szét a beteg gyermekek között

5 önkéntesünk részt tud venni szupervízión, ezzel segítve a munkájukat

MÁS ÖSSZEG

Miért csináljuk? Mert szükségük van ránk!

Bankszámlaszámunk:

OTP Bank

11731001-23125324-00000000

Külföldi támogatási lehetőség:

Swift kód: OTPVHUHB

IBAN: HU32-11731001-23125324-00000000

Minden kedves támogatónknak köszönjük a nagylelkűségét!