Wochner Timi

Wochner Timi

Glórával egy könyvklubon találkoztam 2012-ben, magával ragadott a lelkesedése, elkötelezettsége, amilyen szenvedéllyel beszélt a kórházban végzett munkájáról. Úgy döntöttem, én is csatlakozom, az akkor még igencsak maroknyi csapathoz. Három évig jártam a gyerekklinikára és a gyerekkórházba nevettetni, több osztályon megfordultam, azon az osztályon is, ahol aztán 2019-ben sajnos édesanyaként töltöttem hosszú hónapokat kisfiam mellett.

Akkor értettem meg még inkább, hogy mennyit jelentenek azok a nevettető, bolondozós, kreatív órák a gyerekeknek és a szüleiknek. Még világosabbá vált, hogy amikor a csendet, vagy a virtuális szórakozási lehetőségek monotonitását csak a gépek kattogása és az ajtók csapódása töri meg, amikor egy gyermek és a szülők teli vannak félelmekkel, szorongásokkal, akkor milyen jó és felszabadító, amikor érkezik valaki, aki kiszakítja a gyerekeket és a szülőket ebből az egyhangú kórházi létből, ha csak két órára is.

A Nevetnikék Alapítvány tevékenysége az évek során egyre szerteágazóbb lett, a kórházban tartózkodó gyerekek szórakoztatása mellett a gyermekkórház és gyermekklinika falait mesés festményekkel teszik vidámabbá Pécsen és Kaposváron, interaktívfal-festéseket szerveznek, játékkészítő workshopokat tartanak, rászoruló gyerekeknek szerveznek táborokat, rendezvényeken tűnnek fel, hogy népszerűsítsék az alapítványt, és közben játékos foglalkozásokat tartanak a gyereknek.

Gyermekeim születése óta egyelőre csak passzív szemlélője és tisztelője vagyok tevékenységüknek, de most segítségre van szükségük, én pedig elvállaltam a nemes cél érdekében a nagyköveti feladatot. A Nevetninék bázishelye, a Nyár utcai gyermekkórház nem tudja a továbbiakban biztosítani a helyet számukra, így új, biztos helyre van szükségük, ahol a rengeteg doboznyi kelléket, játékot, alapanyagot tárolni tudják, ahol az önkéntesek képzése, továbbképzése zajlik majd, ami otthont adhatna a workshopoknak. Ez a ház pedig az egész alapítvány, az összes önkéntes közös otthona lehetne. Az álom megvalósulásához anyagi segítségre van szükség. Ebben kérem mindenki támogatását, aki fontosnak érzi az alapítvány munkáját.

Ha sikerül megszerezni a házat, akkor személyes vállalásom, hogy kisfiammal és kislányommal együtt segítünk az udvar és kert széppé varázslásában.

TÁMOGATÁS:

NAGYKÖVETI CÉL: 100.000 Ft

Nagykövethez kötődő beérkezett adományok:

56.000 Ft

Kíváncsi vagy, hogy áll a teljes gyűjtés? Kattints ide:

OTTHONT A NEVETNIKÉKNEK!

A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei 2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán. Ez idő alatt 5000 bent fekvő gyermeknek tartottunk 2000 foglalkozást 300 önkéntes részvételével. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program. Közben létrehoztuk az interaktív mesefalat a kardiológiai ambulancián, vidám, színes falfestményekkel díszítettük a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottunk a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt, mindezt közel 800 önkéntes segítségével. Ott segítettünk, ahol tudtunk.

Most viszont a Nevetnikék Alapítvány került bajba.

A Nyár utcai kórházrészleg bezárásával mi is elveszítjük az irodánkat, ahol az önkéntesek interjúztatása és képzése folyik, illetve ahol a mesefalfestésekhez és játékkészítésekhez szükséges eszközeinket tároljuk. Mivel minden gyermekosztály a József Attila úti részlegre zsúfolódik, nekünk már nem találnak egy akkora helyet sem, mint a korábbi, pedig már azt is rég kinőttük. Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkánkat veletek együtt, az önkénteseknek és az eszközöknek is szükségük van egy helyre.

Ha nem hinnénk a csodákban, akkor mi se hinnék el, hogy ugyanekkor a József Attila úti gyermekkórházzal szemközti házat eladásra kínálták, a tulajdonos pedig azt mondta, ha meg tudjuk venni a házat, nekünk adja, mert nálunk lenne a legjobb kezekben, ezért azonnal levette a hirdetést.

27 millió forint a ház eladási ára, emellett hárommillióra kaptunk ajánlatot a földszint felújítására, további egymillióra az emelet felújítására, hogy használható legyen számunkra. Tehát ahhoz, hogy el tudjunk indulni, minimum 31 millió forintra lenne szükségünk.

A legkisebb adománynak is nagyon örülünk, mert most igazán minden számít!

ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA

2021.09.17.

Kinga

Nagyon drukkolok Nektek!

2021.09.17.

Wacha Károlyné Anikó


2021.09.15.

Anonymus


2021.09.15.

Anonymus


2021.09.15.

Kitti


2021.09.12.

Anonymus


2021.08.31.

Gyánti István


2021.08.29.

W.P.Éva


2021.08.28.

Zsombor


2021.08.28.

Varju Kata