Csikós Geri

Glóriával osztálytársak voltunk az általános iskolában. Akkor még nem sejtettük, hogy egyszer majd egy ilyen fontos ügy fog újra összekötni minket. Glória azóta a Nevetnikék Alapítvány elnöke lett – egy olyan szervezeté, amely kórházban gyógyuló gyerekeknek visz mesét, játékot, figyelmet és emberi jóságot oda, ahol ezekre a legnagyobb szükség van.


A tavalyi házvásárlás támogatása után, ezúttal nagykövetként segítem az új adománygyűjtő kampányukat, amelynek célja 36 millió forint összegyűjtése, hogy a Nevetnikék háza teljes egészében megújulhasson. Ez a hely az ő bázisuk, a varázslatok színtere – innen indulnak a kórházi mosolyok, innen születnek a bátorító mesék, a színes köpenyek, a kézműves csodák.


Tavaly a Webstar csapatával személyesen is ellátogattunk a Nevetnikék műhelybe, hogy együtt készíthessünk pörgettyűket. Ez az ügy számomra nemcsak egy szép cél, hanem személyes kötődés is. Látni azt, ahogyan egy régi osztálytársam ilyen hatással van a világra, hatalmas büszkeséggel tölt el. Hogy mindennek részese is lehetek, igazi megtiszteltetés számomra.


Ha te is hiszel abban, hogy minden gyerek megérdemli a reményt, a játékot és a törődést – kérlek, támogasd a kampányt egy adománnyal! Akár egy mozijegy ára is számít.

OTTHONT A NEVETNIKÉKNEK!

Egy szinttel feljebb a segítségben!

Házunk jelenleg használhatatlan, szerkezethibás, romos emeletének felújítására gyűjtünk. A növekvő önkéntes létszámnak hála már tavaly is 2000 gyermekhez jutottunk el, de még sokan vannak, akik várnak ránk. A ház nem növekszik velünk együtt. Ahhoz, hogy még több gyermekkel foglalkozzunk, és készítsünk játékot, a Te segítségedre van szükségünk. Ne csak álmodjunk a változásról, építsük meg együtt!

TÁMOGASD TE IS A PROJEKTET!

Miután kiválasztottad, hogy mekkora összegben szeretnéd támogatni a projektet, egy biztonságos felületre érkezel, ahol a bankkártya adataid megadásával tudsz adományozni az alapítványunknak.

Nagyon köszönjük, minden adomány számít! 🙂

NAGYKÖVETI CÉL:

300.000 Ft


Nagykövethez kötődő beérkezett adományok: 44.000 Ft
ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA
DátumNévÖsszegÜzenet
2025.04.12.Anonym25000
2025.04.17.Anonym2000
2025.04.18.Anonym2000
2025.04.25.Anonym2000
2025.04.28.Anonym5000
2025.05.06.Anonym5000
2025.05.07.Anonym3000

Más összegben szeretnél adományozni?

Ebben az esetben kérlek töltsd ki a lenti űrlapot, hogy fel tudjuk veled venni a kapcsolatot az adományozás menetéről.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információ: https://nevetnikek.hu/cookie/